Kittenberger Kálmán Emléktúra 2007.
Nagymaros
2007. június 9.

Cseya

A neves Afrika-kutató volt a névadója a Börzsönybõl csak ízelítõt adó kerékpáros teljesítménytúrának, mely a Cédrus Mûvelõdési- és Sport Egyesület jóvoltából került megrendezésre. Vacilláltam rajta hogy hogyan is lenne célszerû megközelíteni a kiindulási pontot, mely a nagymarosi vasútállomás melletti kellemes kis téren volt kijelölve. Aztán úgy döntöttem, hogy letekerek, egy jó hatvan kilométerre számolva. Fél tizenegy felé indultam itthonról némileg gyorsabb tempóban, mint amit terveztem, felkészülve a kettes fõúton várható autósok részérõl érõ beszólásokra és dudálásokra, de kellemes meglepetés volt, az egész úton nem volt semmi esemény. Az idõ szép volt, az út kellemes és járható. Nem így a Verõcéig tartó kerékpárút, ami azért hagyott némi kívánnivalót maga után a váratlan bukkanóival és az útra belógó növényzeteivel. Miután megérkeztem, beneveztem, s csupán egy sisakra ragasztható rajtszámot kaptam. Mivel Hápi és Sandra jelezték, hogy késni fognak, ezért az õ nevezésüket is leadtam egyaránt a 65 km-es távra (a másik 38 km volt). Mire a mezõny elindult addigra megérkezett az RMKSE-különítmény maradék két tagja is, s egy gyors kerékpár-összeszerelés után nekivágtunk az országútnak. Utunk Kismaros felé félúton vett egy balost, ahol még rendõr bácsi is elõsegítette a balesetmentes manõvert. Innen egy kellemes bár kicsit hosszú emelkedõ következett, ahol a fórumunkról ismerõs Szilivel és családjával futottunk össze. Miután magukra hagytuk õket, folytattuk utunk a fákkal gazdagon övezett, jó minõségû aszfalton.
A keresztezõdésnél, mely a rövid- és a hosszútávot más-más irányba vezette, mi jobbra fordultunk felfelé, Kóspallag irányába. Mikor beértünk a községbe, megálltunk egy rövid kulacstöltésre, mert az idõ kezdett igazán kedvezõre fordulni, mondhatni izzasztó volt. Itt már kezdtük befogni az elõttünk járó, elõnnyel induló kerekezõ társakat. Kóspallagról ráfordulva Királyrét felé emberes kis emelkedõbe botlottunk, a tábla szerint 12%-os volt, váratlanul ért, ezért használatba kellett venni a kistányért. Az emelkedõ végén, mely egyben a túra legmagasabb pontja volt (362 m) várt az elsõ ellenõrzõ pont, ahol szokatlan módon egy-egy franciakártya lapot kaptunk igazolásként. Eredeti. Királyrétnél átmentünk a kisvasút sínein, majd szinte végig mellette haladva Szokolyán keresztül hosszú lejtõzés következett, mely frissítõleg hatott kis csapatunkra. Kismarosnál rátértünk megint a 12-es útra, és most jobbra tértünk rá a nem is olyan rég megmászott emelkedõre (a túra útvonala tulajdonképpen egy nyolcast rajzolt le). Itt már érezhetõen fogyott a lelkesedés, kissé belassultunk, de nemsokára kárpótolt a fáradalmainkért a fennsíkon fogadó kellemetes panoráma. Itt a második ellenõrzõpontnál már csak egy fél kártyalap jutott, de ez legalább ki volt pótolva egy szelet csokival. Megint lejtõ következett, a hírhedt Márianosztrán keresztül, mely egyébként egy igen csendes-rendes település benyomását keltette. Itt hozzánkcsapódott egy túrázó, ki valami malõr folytán elhagyta biciklis társait, s társak után nézett a hátralévõ útra. A 12-es út betorkollásánál tanúi lehettünk annak, hogy bizony egy teljesítménytúrát nem tanácsos túl komolyan venni, s a macisajt sem hiába darvadozik a keresztezõdések elõtt.
Jó pár kerékpáros, egy összetört szélvédõjû gépkocsi, rendõrségi helyszínelõk.
Késõbb megtudtuk, hogy a kolléga szerencsésen megúszta, nem lett végül komolyabb baja.
Ezután Szob, majd Zebegény következett, ahol rátértünk az egyébként igen jól kiépített kerékpárútra. Nagymarosra beérve majdnem késõn vettük észre a krétával rajzolt terelõnyilat, mely visszairányított minket a városba. Itt hangulatos kis utcákon tekertünk a cél felé, mikor egyszerre csak nagyobb csapat motoros közé keveredtünk. Különösebben nem zavartatták magukat, engem mondjuk kissé feszélyezett a dolog, meg egyszerre volt komikus is. A szervezõnek is igen kikerekedett a szeme, hisz neki az lett volna a dolga, hogy minket teljesítmény-túrázókat irányítson a megfelelõ helyre, nem az hogy a benganagy mocisokkal bajlódjon. De megoldotta.
A célban felírták a versenyszámunkat, az érkezésünk idejét (mint késõbb kiderült, homok került a gépezetbe, hisz egyszerre érkeztünk be, mégis húsz perces eltérést hoztak ki), majd átvehettük a jól megérdemelt emléklapot, zsíros deszkát, üdítõt vagy sört, ami nedût én még a mai napig nem tudom szorosabb összefüggésbe hozni úgy általában a sportrendezvényekkel. Az esemény megkoronázásaként az eredményhirdetés és a tombola következett, melyen minden jelentkezõ részt vehetett. Így esett, hogy én egy Nagymaros feliratú sildes sapkát (bézboll, ugye), Sandra pedig egy sebességmérõt nyert. Így hát nemcsak élményekkel gazdagodva vehettük utunkat hazafelé. Hápi felajánlott egy fuvart Nagymaros-Budapest viszonylaton, s amilyen fáradt voltam, szívesen lemondtam arról, hogy ezt a távot két keréken tegyem meg. Így útba tudtunk ejteni még két fagyizót is, ezáltal teljessé téve a 2007. június 9-i napot.


Eredmények: http://www.nagymaroscsoport.hu/cedrus/teljesitmenytura.html
Képek: http://tomifoto2.atw.hu/kkktk2007
http://kep.tar.hu/istyu48/50488166#2
http://www.fotogyuri62.atw.hu/kit07/index.html
http://kep.tar.hu/vixyke/50490482?o=36#2