
Pünkösdi Tekerés
2009.06.09.
Cseya
Borongós vasárnapra ébredt a
Rákosmente Kerékpáros Sport
Egyesület, hogy lebonyolítsa ez évi
Pünkösd alkalmából megrendezett
családi tekerését. Bár a
túra csak egy-két fórumon lett
meghírdetve, így is 25-30 fős
kerékpározni vágyó csapat
jött össze, hogy a kirándulás
ezen praktikus formáját válassza. A
társaság jókedvűen vágott
neki a viszonylag rövid, bár
kihívásokat tartogató
dombos-emelkedős
tájnak. Útunk először
Nagytarcsára vezetett, onnan át
Kistarcsára, ahol egy rövid pihenőt tartottunk a
helyi cukrászdában, egyúttal
megvártuk az ott csatlakozni
kívánó tekerőket is. Innen
két fárasztó kerepesi emelkedőn
keresztül vezetett útunk egészen a
mogyoródi Hungaroring mellé, ahol egy
jobbkanyarral megkezdtük a kapaszkodást
végcélünk, a gyertyánosi
magaslaton csúcsosodó Szent
László
Kilátó-kápolnához. Itt
már elkezdett cseperészni az eső, de ez senkinek
nem szegte a kedvét, főleg miután az
elénk táruló
kilátásból mindenki
részét vehette. Egyesületünk
tagjainak és hozzátartozóinak
segítségével
rögtönzött piknik alakult ki némi
földi jóval, melyből a megfáradt
résztvevők kedvükre fogyaszthattak. Ekkor
már az időjárás is úgy
gondolta, hogy megtréfál minket és
rákezdett a zivatar, de senki nem jött zavarba,
előkerültek a táskákból a
vízhatlan kiegészítők, van aki
még ezeket a kellékeket sem tartotta fontosnak,
elfogadta az égi áldást úgy
ahogy jön.
Talán az eső miatt és annak dacára a
kicsi (bár inkább közepes) lelkes csapat
még emelkedettebb hangulatban fogott hozzá a
visszaúthoz. Az időjárás miatt
már útközben aki tudott
hazafelé vette az irányt, így a
kiindulási ponthoz már csak pár
bringás érkezett, akikkel még
eltársalogtunk a friss élményekről
és benyomásokról.